[:hu]Indoklás: Daniela Hantuchova (222. a világranglistán) szépségének és tenisztudásának nagy csodálója voltam a szlovák lány fénykorában (2003.-ban a top5 tagja is volt!), és 7 egyéni, valamint 9 páros WTA tornagyőzelemmel a háta mögött büszkén vonulhat lassan vissza. Az utóbbi 2-3 évben azonban sajnos egyre sérülékenyebbé vált, és az idő vasfoga is egyre inkább meglátszik rajta: 33 évesen már nem képes ugyanolyan teljesítményre, mint hajdanán. Évről évre egyre kevesebb tornán indul el, és a sikerélmények is egyre inkább elmaradoznak mellőle, utoljára talán 1 éve játszott jól és aratott érdemi ellenfelekkel szemben győzelmeket. Itt Indian Wellsben is csak korábbi hírneve miatt kapott szabadkártyát, de nem hiszem, hogy túléli majd a selejtezőkört. Ellenfele: Mandy Minella (76.) ugyanis bár picit későn érő típus, ő pont mostanra: 30 éves kora környékére érte el topformáját, az utóbbi 1 évben tört csak be a top100-ba. Idén nyert meccset az Ausztrál Openen, Hobartban, Aucklanden és Dubaiban is, Tajvanon pedig egészen az elődöntőig jutott. A borítás sem idegen számára, így hiába rutinosabb tőle Hantuchova, megérdemelten favorit a luxemburgi.

6-2, 6-4=> NYERT![:]