Indoklás: a horvát Cibona tavaly nagy meglepetésre megnyerte ezt a sorozatot, anyagi problémáik miatt azonban a nyáron sokat gyengült az együttes, és már közel nem olyan jók, mint a tavalyi bajnoki cím idején. Jól példázza ezt, hogy az elmúlt 6 meccsüket zsinórban elveszítették, így a horvát bajnokság play off döntőjét is elbukták végül, valamint az ABA League új szezonjában is 2/2 vereséggel kezdtek, így lényegében május óta nyeretlenek… Azóta a csapat legjobb játékosa, Dario Saric (képünkön) a török Anadolu Efes-ez szerződött, de többen is eligazoltak. Akik pedig maradtak, azon közül is ketten megsérültek a héten: Kus és Kruslin ma biztosan nem lépnek pályára. Bár ők nem a kezdő 5-ös tagjai, az elmúlt fordulókban 15-20 perceket játszottak, fontos kiegészítő emberek tehát a rotációban. Ennek ellenére a Cibona odds-a esik, ami csak azzal magyarázható, hogy a bajnok csapatról révén szó a fogadó irodák elképzelhetetlennek tartják, hogy zsinórban harmadjára se nyerjen a csapat, ezért a mai mérkőzésre feltámadást valószínűsítenek. A Mega Vizura azonban nem kezdte rosszul az idényt, az MTZ Skopje ellen kifejezetten jól játszottak, és csak az utolsó néhány pillanatban bekapott tripláknak köszönhetően mentette végül döntetlenre a rendes játékidőt a Skopje, egyébként sima Vizura győzelemnek kellett volna történnie. A 2. fordulóban a Levski vendégeként pedig nem volt szégyen kikapni, hiszen a hazai pálya előnye rendkívül sokat számít ebben a sorozatban! Ma pedig épp a Mega lesz otthon, és ez jó előjel arra tekintettel, hogy februárban ugyanitt 102-74 -re alázta a Vizura a Cibona-t! Azt a csapatot, amelyben akkor még ott volt Saric, és később bajnok lett… Igen. Ha pedig akkor nyerni tudott a Vizura, akkor azt gondolom, hogy a ma meccset is legalább 4-6 ponttal behúzzák majd, de a szerb kosárlabda szakértők inkább 8-10 pontos különbséget valószínűsítenek, így azt gondolom eléggé erős még a hendikepes tippünk is. Tippem: 90-80