FAQ: ATP Barcelona.
Indoklás: Gilles Simon (27.) már épp kezdett formába lendülni a marokkói elődöntővel, Popyrint is szépen verte MC-ben, erre nyilván lesérül, és Fognini ellen már ki sem áll hátproblémákra hivatkozva. Nagy kérdés tehát, hogy mennyire lesz fitt ezen a tornán, mennyire jött rendbe, milyen formában lesz, stb. Alapvetően persze ezt a mecset elég simán hoznia kéne, de így ki tudja. Amúgy sem szokott Barcelonában indulni, szóval nem mondhatni, hogy annyira ismerné ezt a tornát, tavaly indult itt először, pedig nem 2 éve játszik a Touron… Ki is esett a 2. körben, szóval olyan óriási érvágást nem jelentene neki, ha bukna 20 pontot tavalyról illetve pár ezer eurót. Reális cél lehet innentől, hogy Madridra összekapja magát.
Mackenzie McDonaldnak (61.) bár finoman szólva sincs nagy rutinja a Touron, pláne nem salakon a maga 19 meccsével, ugyanakkor nem is futott még olyan jó évet, mint az idei, és az 1. körben Daniel ellen elég jól játszott, akit jókora underdogként sikerült simán vernie. Nyilván a legtöbb amerikai játékoshoz hasonlóan ő is a gyorsabb borításokat preferálja, évekig nem is játszott salakon, szóval érdemes lesz figyelni, mennyire volt képes fejleszteni a játékát ezen a borításon. Az azért kecsegtető, hogy elképesztően jól szervált a japán ellen, aki azért elég jó fogadónak számít és sokkal jobb játékosnak salakon. Mindössze 1 BP-t kellett hárítania, és ahogy elnéztem amúgy, nem saját magát verte Daniel.
Egy nem 100%-os Simon ellen szerintem lehet keresnivalója Mekinek. Ehhez nyilván az kell, hogy a francia sokat rontson (ami ugye alapvetően nem jellemző rá), az amerikai meg minél kevesebbet, és hogy próbálja meg ráerőltetni a játékát Zsilura. Az biztos, hogy ha belemegy az alapvonali csatába az amerikai és nem elég agresszív, abból jól kijönni biztosan kevesebbszer fog.
Végeredmény: 2-0 (6-3,6-2) => A tipp NYERT!