FAQ: Barátságos válogatott mérkőzés.

Indoklás: 1954-ben találkozott utoljára egymással a 2 gárda, akkor a Világbajnokság elődöntőjében (2-2), ahonnan végül Magyarország jutott tovább. Az azóta eltelt időszakban mindkét ország focija sokat változott, de egy dolog ugyanaz maradt: mindkét félnek az aktív támadó futball inkább az erőssége. Ezek után hiába csak egy barátságos mérkőzésről van szó, én úgy gondolom, hogy láthatunk majd gólokat ezen a találkozón. Egyrészt azért, mert Uruguay világklasszis támadók egész sorával (Luis SuarezCavaniStuaniMaxi GomezValverde, Gaston Pereiro, stb.) érkezik hozzánk; másrészt nálunk a védelemből nagyon sok a sérült (Orbán, Kádár, Vinicius, Nagy Ádám, stb.), így eleve már a kezdőcsapatunk összeállítása is komoly gondokba ütközik. Ezek után nagyon meglepne, ha clean sheet-tel tudnánk lehozni ezt a mérkőzést miközben az utóbbi 3 év a 9/10 felkészülési meccsén kaptunk gólt, összesen ráadásul 18-at! Ugyanakkor Rossi mester azzal bizonyára tisztában van, hogy egy sorsdöntő Európa Bajnoki selejtező előtt nagyon nem jönne jól nekünk egy újabb olyan demoralizáló leégés, mint amilyennel például Szlovákia ellen “hangolódtunk” Montenegróban (1-2)… Úgyhogy biztos vagyok benne, hogy az alapelveivel ellentétben igyekszik majd némileg támadó felfogású focit játszatni a mieinkkel; 1-2 lőtt gól ugyanis biztosan sokat segítene mind az önbizalmunknak, mind pedig a közönségünk maximális támogatásának újbóli elnyeréséhez. Ehhez megfelelő nemzetközi szinten edződő támadóink (SzalaiSallaiSzoboszlaiHolenderHolmanDzsudzsák, stb.) igazából megvannak; a többi pedig már csak azon fog múlni, hogy dél-amerikai vendégeink mennyire hagyják majd nekünk, hogy méltóképp tisztelegjünk Puskás Ferenc emléke előtt… Tippem: 1-1

Végeredmény: 1-2 => A tipp NYERT!