FAQ: kosárlabda, Euroliga. A tipp értelmezése, hogy bármelyik csapat maximum 5 pontos különbséggel nyer.

Indoklás: Komoly kis derbi vár ma ránk hiszen a Maccabi(5.) szeretne mindenképp a legjobb 4-ben végezni a pályaelőny kiérdemléséhez, de ahhoz több olyan vereség nem is fér bele mint a legutóbb idegenben a Bayern(18.) ellen. Pontosan ezért is jelentették be a korábbi NBA játékost, Amar’e Stoudemire érkezését aki körül óriási felforgás volt a napokban hiszen egy rivális klub tulajdonrészese és így igazolt ide. Na mindegy őt igazán ez nem hozta lázba és a mai napon sokat segíthet csapatának abban, hogy az EL egyik legerősebb csapatát a Real Madridot(3.) megfogja a csapat hazai környezetben. Nincsenek jó formában a királyiak hiszen legutóbbi 5 meccsükből 4-et buktak és csak egy hulla gyenge Manresat tudtak megverni a ligán belül, úgy, hogy egy nagyon magabiztos (14 pontos) előnyt adtak el meccs közben, majd került 7 pontos hátrányba a Real amit csak az utolsó 2 percben tudott átfordítani a maga javára. Láthatóan nem igazán működik gördülékenyen a gépezet, és bár nagy pofonokat nem kapott a csapat, (Efes ellen 5 pontos vereség, Baskonia ellen 1 pontos, Khimki ellen 8 pontos, CSKA ellen 5 pontos) mégis elmaradtak az eredmények. Randolph is GTD-ben van, de előzetes infók alapján inkább nem játszik, meglátjuk mi lesz vele, az biztos ő sokat tudna segíteni a vendégeken. Nem nagyon tudom mi legyen a végeredmény hiszen a Madrid a komplexebb csapat, de a formájuk aggasztó. Ezért is döntöttem ez az opció mellett, bárki nyerhet max 5-el. Szoros meccs szinte garantált két ilyen nívós csapatnál, szóval győzzön a jobb.

végeredmény: 77-81 => NYERT! 🙂