FAQ: a tipp értelmezése, hogy DNB (~ draw no bet = nincs fogadás döntetlenre) opcióval fogadunk a hazai csapatra, így X esetén a tét visszajár. Alternatív tippként az (1x) dupla esélyes opciót javaslom. Ehhez H-ra kell húzni a 12597. eseményt.
Indoklás: A Santosról együtteséről 10 napja ezt írtam egy korábbi elemzésemben: „A Laguna épp átalakulóban van. Januárban edzőt váltotta, a kispadra pedig az a Luis Zubeldiát ültették le, aki azzal vált híressé, hogy ő volt az argentin liga legfiatalabb trénere. A története is elég pikáns: már 23 évesen vissza kellett vonulnia egy gyógyíthatatlan csontbetegség miatt, majd miután összeszedte magát egészségügyileg, edzőnek állt, és most 35 éves korára (amikor mások még általában inkább játékosként szoktak karriert befutni!) neki a Santos már az 5. klubja, amelyet vezethet! Eddig azonban a nagyobb sikerek elkerülték, főleg Ecuadorban ért csak el szép eredményeket, de az a szint (~ kb. mint a magyar megye I.)… Kétségtelen, hogy megható emberi sorsából fakadóan nagyon felhypeolta őt a média, de ami az előnye, az egyben a hátránya is: csapatai általában csak azért szerepelnek jól, mert Zubeldia nagyon jó motivátor. Trénerként viszont egyértelműen tapasztalatlan.” – akkori szavaim pedig ma is fenntartom, ami már csak azért is fontos, mert a Galaxy kispadján viszont Észak-Amerika egyik legtapasztaltabb trénere ül: Bruce Aren személyében, aki 8 éve irányítja már a Los Angelest! A klubnál pedig jelenleg olyan jó nevű egykori sztárok kergetik a labdát, mint például Gerrard, Robbie Keane, Giovani dos Santos, Nigel de Jong vagy Ashley Cole, és akkor még az amerikai válogatott Zardes, Gordon, Husidic, Lletget, DeLaGarza egységről nem is beszéltünk! Nagyon jó kerete van tehát az amerikaiaknak, jóval erősebb, mint a zömében mexikói és argentin fiatalokból építkező Santosnak. Ez lehet a hazai siker kulcsa, amit csak azért nem sima H-ra ajánlok, mert a Galaxy október óta, tehát majdnem 4 hónapja nem játszott tétmeccset, sőt felkészülésit is csak 2-t, így picit kevésbé lehetnek formában, mint a Mexikóban már 7 fordulón (3 GY – 1 D – 3 V) túllévő Laguna. Ha a Galaxy tovább akar jutni az elődöntőbe, ma előnyt kell szerezniük a visszavágóra. Tippem: 1-0, 2-1
0-0 => A tét visszajár.