FAQ: labdarúgás, horvát 1. HNL.
Indoklás:
Egy városi derbivel folytatódik a horvát első osztály ahol az NK Lokomotiva Zagreb(4.) “fogadja” (mindkét együttes a legendás Maksimirben játssza hazai meccseit) a rekordbajnok Dinamo Zagreb(1.) együttesét. Érdekesség, hogy bár jóval eredményesebb a vendég gárda, több mint 40 évvel korábban alapították a hazai gárdát akiknek a 2012-2013-as idényük volt a legeredményesebb ahol a bajnokságban a 3.helyen végeztek és a kupában a döntőben maradtak alul. Az biztos, hogy besöpörték újabb bajnoki címüket a vendégek hiszen már 17 pont az előnyük és csak matematikai esély mutatkozik arra, hogy ezt valahogy elbukja a csapat, tehát ez a városi derbi nem életbevágóan fontos nekik és aki emlékszik az előző körben még a Varazdin(9.) csapatával is ellenük mentek már és a kis csapat a 93. percig hozta is a hendikepes opciómat, majd meglepő módon a 94. percben push lett az a tippem is. (:D) A lokomotív nagyon kapar, talán még a BL selejtezőre is van esélyük hiszen elég komplex csapatnak mutatkoznak idén és a legutóbbi 2 találkozóján ez a két csapat között nem igazán volt különbség. (eredményben legalábbis). Muszáj mennie a hazai csapatnak és még annak ellenére is őket kell támogatnom, hogy Kastrati(26meccs/9gól, kezdő csatár és legjobb gólszerző ma eltiltott), valamint Tuci(18meccs/2gól) szintén erre a sorsra jutott. A vendégektől két kezdő védő Stojanovic(14meccs/1gól), Peric(17meccs) sérült, valamint Petkovic(22meccs/6gól) eltiltott és kérdéses státuszban van Gavranovic(18meccs/4gól, csatár) és Théophile-Catherine(15meccs/1gól, védő) is. Van gond a sérültekkel/eltiltottakkal mindkét oldalon, de a motivációs tényezők sokkal inkább a “hazai” csapat felé billentik nálam a mérleg nyelvét. Kevés gólt várok és hazai pontszerzést.
Tippem 1-1
végeredmény: 1-0 => NYERT! 🙂