Indoklás: Sabine Lisicki (32. a világranglistán) a tavaly szeptemberi US Opent követően egy makacs térdsérülés miatt nem játszott több mérkőzést 2015.-ben, így az összes év végi kemény pályás tornát kihagyta, és a 4 hónap pihenő után most ismét fel kell építenie formáját. Ezért vállalta be múlt héten a Hopman Kupa szereplést, ahol azonban eléggé leszerepelt, három olyan játékos is nagyon simán legyőzte őt, akiktől alapvetően papíron ő fényévekkel jobb. Garcia (34.), Gavrilova (36.) és Watson (53.) is 2 sima szettben bánt el vele, összesen 12 alkalommal breakelve őt… Ezek után itt Sydneyben nagy szerencséje volt, mivel azt a Hercogot (73.) kapta az 1. fordulóban, aki amellett, hogy nem is érzi otthon magát ezen a borításon, még szintén formán kívül is van. Kettejük „roncsderbijét” végül egy 7 breaket hozó találkozón végül be is húzta a német lány. Lisicki játéka azonban még mindig nem a régi, szerintem ő majd csak az Austral Openre szedi igazán össze magát. Addig viszont érdemes lehet veretni, főleg Svetlana Kuznetsovával (25.), aki kemény pályán szinte bármikor és bárki ellen esélyesként lép pályára. Az indoor hardon nyújtott teljesítményével együtt az orosz hölgy lassan a 350. megnyert (!) mérkőzésére készülhet ezen a borításon! Brutális szám… Kuznetsova múlt héten már Aucklandben is ott volt, nem is játszott rosszul, de a 2. körben belefutott az azon a tornán berobbanó, és bomba formában játszó Paszekbe (126.), de ott és akkor nem volt szégyen kiesnie az osztrák ellen senkinek. Ha Lisicki nem épp sérülésből jönne vissza, Kuznetsova akkor is partiban tudna lenni vele, de a jelenlegi formájukat tekintve az orosz a favorit.
3-6, 6-3, 2-6 => NYERT!