[:hu]FAQ: a tipp értelmezése, hogy Linette maximum 4 játék különbséggel kap ki. Például: 4-6, 4-6

Indoklás: a szinte hazai pályán versenyző Magda Linettere (94. a világranglistán) fogadunk, révén hogy a lengyel születésű lány családja Párizsban él, ezáltal Linette is rendkívül sokszor ott edz, ott készül fel a versenyekre, ezért közel annyira ismeri a francia vörös port, mint a helyiek. Linette ráadásul salakspecialista (~ 180 mérkőzés, 60 %-os sikeraránnyal), akinek bár a tavalyi éve után az idei sem alakul eddig túl jól, de ha valahol, hát itt a Garroson biztosan igyekszik majd visszakapaszkodni picit a világranglistán! Ana Konjuh (30.) ellen pedig minden esélye meg is lesz erre, révén hogy a horvát lány Madridban megsérült, Rómában pedig már alapvonalhoz sem állt, és még mindig nincs 100 %-os fizikai állapotban. Az első körben rendkívül megszenvedett (7-5, 7-6) Kovinic (107.) ellen, és úgy gondolom ma is maximum szoros szettek esetén lehet képes nyerni. Nincs tehát formában, és bár kedveli a salakot, mégis csak 19 éves, így jóval rutintalanabb, mint Linette. Nem lepne meg a lengyel továbbjutása sem.

6-0, 7-5=>NYERT![:]