FAQ: Bajnokok Ligája. A tipp értelmezése, hogy a mérkőzésen maximum 2 gól születik, 3 gól esetén a tét visszajár.
Indoklás: Rómában ma is ugyanúgy szakad az eső, mint ami miatt az utóbbi 3 napban az olaszországi futball meccsek ~ 90 %-a underes végeredményt hozott. Ezek után én erre az összecsapásra sem várok sok gólt. Főleg úgy, hogy a Lazio erőnlétileg kipukkadni látszik attól, hogy 17 napon beül ez már a 6. meccsük lesz; az utolsó 3 mérkőzésükön pedig már elég nagy minőségi visszaesést mutatott a futballjuk. Ráadásul a támadósorukból sérült: Correa (2. legértékesebb csatár, 8/1), Muriqi (3. legértékesebb csatár, 4/0), Caicedo (4. legértékesebb csatár, 8/3) és Lulic (csapatkapitány, szélső) is; így alig maradt érdemi bevethető játékosuk azokra a posztokra! Persze ott van még Immobile (11/10), akinek brutálisan jó szezonja van idén, jó formában is van (~ az utolsó 5 meccsén egyaránt a kapuba talált), és akár egyedül is el tud dönteni mérkőzéseket. DE: egyrészt az ilyen irreálisan jó szériák esetében egyre inkább benne van a pakliban, hogy megszakadnak most már egyszer; másrészt láthatóan ő is nagyon fárad, hétvégén pl. már csak 1 félidőt tudott a pályán tölteni. Az olaszok támadó potenciálja tehát visszafogottabb lehet az átlagosnál, de ez nem is feltétlenül baj számukra, mivel nekik akár egy döntetlen is bőven elég itt a továbbjutáshoz. A Bruggeben pedig nem érzek akkora minőséget, hogy ők egy ilyen nehéz pályán meg tudjanak nyerni egy ennyire kulcsmeccset egy szinte osztálykülönbségnyivel erősebb ellenféllel szemben. Ne feledjük, októberben még otthon sem bírtak el (1-1) az akkor épp COVID tizedelte (~ 10 hiányzóval kiálló) Lazio cseresorával! Plusz náluk most meg Vormer (középső középpályás, 14/3), Diatta (legjobb csatár, 12/6) nem egészségesek; az ő esetleges kiesésük pedig óriási érvágás lenne a belgáknak. Nagy birkózás, kevés foci. Tippem: 0-0