FAQ: amerikai futball, NFL. A tipp értelmezése, a Chiefs legalább 8 ponttal nyer a Raiders ellen, hétnél a pénz visszajár. A mérkőzésen belül a Fő speciálisaknál van a fogadás. Ajánlott tét mértéke (bankroll): 1 %-a.
Indoklás: A címvédő Chiefs 8–1-gyel áll, nagyjából minden erősorrend első helyén áll, nem véletlenül. Az egyetlen vereség viszont épp a Raiders ellen jött el, hazai pályán. A Las Vegas szó szerint minden trükköt bevetett, borzasztóan merész játékokat vállalt be sorozatban, és mivel gyakorlatilag minden bejött Kansas Cityben, ez győzelmet ért a vendégeknek. A Chiefs ezt megelőzően 11-ből 10 alkalommal verte meg a Raiderst (egy 30–31 a kivétel, utolsó másodperces TD-vel), a zsinórban elszenvedett öt zakót követő mostani siker pedig érthetően fellelkesítette a Las Vegasba költöző Fosztogatókat. Olyannyira, hogy a győzelmet úgy ünnepelték, hogy a busszal körbementek a stadion körül, végig dudálva, mintha a Super Bowlt nyerték volna meg Kansas Cityben. Ez nem aratott nagy tetszést a Kansas Citynél, és most Patrick Mahomesék bosszúra készülnek. Az ezt megelőző három meccsén a Raiders amúgy összesen 22 pontot szerzett a Chief ellen, míg a KC 103-at. Jöhet a megtorlás. Ehhez például az sem hátrány, hogy a Raidersnél a fél védelem nem edzett covid gyanú miatt, a Chiefs pedig pihenőről érkezik, ami Andy Reid vezetőedzőnél gyakorlatilag biztos győzelmet jelent.