FAQ: Fedettpályás női WTA Finals – Szingapúr.

Indoklás: Petra Kvitovát (5.) már az előző fordulóban is sikeresen verettem, révén hogy ismét nagyon maga alatt teljesített (~ 3 kettős hiba, 40 ki nem kényszerített hiba, 6 elvesztett adogatás, mindössze 51 %-os 1. szerva hatékonyság, stb.), gyakorlatilag önmagát verte meg másodjára is itt Szingapúrban. Így pedig 2 meccs után 0 ponttal és mindössze 1 nyert szettel áll, úgyhogy a továbbjutásának matematikai esélyei a 0-hoz konvergálnak… Ezzel szemben Karolina Pliskovának (8.) nagyon fontos lenne itt a győzelem, hiszen a szép 1. körös bemutatkozása után a 2. fordulót “elengedte”, pedig ott is neki állt a meccs. Így azonban 1 W – 1 L mérleggel és 3:2 szettaránnyal áll, ami jelneleg ugyan továbbjutást érne neki, de a mögötte álló Wozniacki is várhatóan győzni fog a 3. mérkőzésén, így a langaléta cseh szervagép sem dőlhet még hátra. A nagyobb motiváció és a jobb forma és Ka. Pliskova mellett szól tehát, aki ugyanis nem nyer itt, az biztosan kiesik.

Eredmény: 0-2 (3-6,4-6) => NYERT!