FAQ: UFC Fight Night 163. Férfi középsúlyú mérkőzés.

Indoklás: egészen hihetetlen, hogy a fogadók többsége Kopylovra pakolja a pénzét, holott ez lesz az 1. meccse a UFC berkein belül. Mint azt tudjuk, a debütálók kb. 80%-a ezt a bizonyos 1. meccsét el szokta veszíteni. Sokszor mondogatják, hogy a UFC az egy másik szint, de tényleg így van. Itt általában még a “szarabbak” is jóval ügyesebb bunyósok, mint akik más noname-ebb szervezetektől jönnek. Lásd például az egyik legjobb példa Ben Askren, aki a ONE Championshipnél veretlen bajnok volt, majd itt a UFC-ben gyakorlatilag momentuma nem volt még, de naphosszat sorolhatnánk a hasonló arcokat… Roberson azért már jó pár meccsen túl van, közel sem mondhatjuk, hogy valami földöntúli bunyósa lenne a középsúlynak, de azért mégiscsak 4-2-es mérleggel áll. Egyrészt valszeg a hazai pálya előnye miatt raknak az oroszra, illetve talán még azért mert papíron ő egy grappler, pedig a valóságban szinte nem volt még olyan meccse, ahol földharccal próbálkozott volna. Az álló bunyója nem valami jó, a striking defje viszont nem rossz, ezt meg kell hagyni. Igazán nagy ütőereje nincs, így például azt nem nagyon látom, hogy mondjuk 1 ütésből kicsinálja Robersont, aki eddig még amúgy sem volt soha sem kiütve. Ellenben viszont nála amúgy simán benne van a pakliban, hogy 1 ütésből kiüti Kopylovot. Akárhogy is nézem, legalább 55, de inkább 60% esélye van az amerikainak a győzelemre.

Végeredmény: Robertson győzött (3. menet – hátsó fojtás) => A tipp NYERT!