FAQ: figyelem, papíron kötelező hármas kötés van rá!
Indoklás: A komlói katlanba látogat a Mezőkövesd. A komlóiak előtörténete a meccs előtt, hogy a PLER elleni idegenbeli mérkőzésen szó szerint összeverték a szurkolótáborukat, úgyhogy többet foglalkoztak a külső körülményekkel mint a játékkal. Azt a mérkőzést végig vezették majd az utolsó 7 percben teljesen összeomlott a játékuk 7 percig nem találtak a kapuba és ez a vereségüket eredményezte. Úgy gondolom, hogy ezt a kis malőrt mindenféleképpen javítani szeretnék, otthon semmiféleképpen nem kaphatnak ki olyan csapatoktól, mint a Mezőkövesd, ahol van bőven belső gond is. Komlón ebben az évben csakis az első négy helyezett tudott nyerni illetve az év legeslegelső meccsén az Orosháza ami nem számottevő ( azóta érkeztek még játékosok, úgyhogy erősebb lett csak a Komló). Ha Szöllősi Bencének jó napja lesz, márpedig mostanában van kedve játszani és szórja a gólokat, akkor győzelemre fogja vezetni hazai pályán a Komlót.
20-16 => NYERT!