Indoklás: Nem igazán vagyok otthon a páros szakágakban, de ezen a meccsen megakadt a szemem. Sara Errani (22. a páros világranglistán) és Roberta Vinci (111.) ugyanis bár korábban számos tornát nyertek együtt és mások oldalán is (fejenként 25-25 WTA páros sikernél járnak!), sőt voltak egy időben világelsők is a páros szakágban, több mint 1,5 éve játszottak utoljára együtt! 2015. januárjában az Ausztrál Open 1/8 döntős szereplésük az utolsó érdemi közös meccsük… Ezzel szemben Andreja Klepac (33.) és Katarina Srebotnik (29.) jelenleg sokkal összeszokottabb párosnak mondható, révén hogy idén februárban való újbóli összeállásuk óta az egész szezont együtt versenyezték végig! Keménypályán februárban már rögtön meccseket nyertek Dubaiban, Dohában és Indian Wellsben is; majd salakon Stuttgartban, Madridban, Rómában és a Roland Garroson; füvön pedig Birminghamben, megjelenve emellett természetesen Wimbledonban is. Minden borításon számolni kellett velük idén, ami nem is csoda: ketten összesen 40 WTA páros győzelemnél járnak már! Elég tapasztaltak tehát a szakágban, így azt gondolom túlzás a rájuk adott odds, ennyire nem underdogok szlovének! Szerintem csak azért a favoritjai ennek az összecsapásnak az olaszok, mert egyéniben mindketten a top25-ben vannak jelenleg, de pont emiatt, az utóbbi 1 évben önmagukhoz képest eléggé visszafogottan szerepeltek a páros szakágban, inkább egyéni karrierjükre koncentráltak. Ez pedig ma megbosszulhatja magát, szerintem kikapnak a visszatérő meccsükön.

 

1-6, 7-6, 12-10=>NYERT!!!