FAQ: a tipp értelmezése, hogy a Győr nyeri a négyes döntőt, tehát mindkét mérkőzését behúzza. Bet365-ön a „Bajnokok Ligája – nők – 2015/16” / Végső győztes menüben találjátok meg ezt az opciót.

Indoklás: A Buducnost Európa szupercsapata! Zseniálisan összerakott, hihetetlenül magas tudású játékosokkal felálló, remek csapat, akiket senkinek nem kell bemutatni! A Győr szintén egy szupercsapat, akiknek nyögvenyelősen kezdődött a bajnokság, de a vb után gyakorlatilag mind norvég, mind holland játékosai szárnyalnak,a magyarokkal kiegészülve egészen elképesztő bombaformába kerültek. Alapvetően ez a két csapat a legesélyesebb, a sors furcsa fintora, hogy már az elődöntőben összecsapnak!
A tudás mindkét félnél adott, talán a Buducnost kicsit erősebb, de ezt nagyon nehéz megmondani. Egy biztos, a Buducnost mindhárom Final Four ellenfél otthonában kikapott! Januárban Győrben 22-20-ra nyert az Eto. Mivel a döntő is Magyarországon lesz, úgy érzem, hogy ez minimum 50-50-es párharc lesz. S mivel a szorzók eltolódtak (2,45-3,15), egyszerűen meg kell próbálni a Győrt játszani!
Halkan hozzáteszem, hogy a Vardar is meglehetősen erős csapat, de úgy gondolom, hogy ha a Buducnoston túlmegy az ETO, egy döntőben minden körülmények között megoldanák a Szkopjét. Hajrá Győr!

végeredmény: a CSM Bucarest nyerte a kupát