[:hu]FAQ: A tipp értelmezése, hogy Del Potro legalább 5 játék különbséggel nyeri meg a mérkőzést. Például: 6-7, 4-6, 4-6

Indoklás: A 2016-os Davis Kupa döntőjét idén Zágrábban, Horvátroszágban rendezik, ahol az argentinokkal csapnak össze. Argentína kétség kívül az egyik legnagyobb meglepetést okozta, azzal, hogy megverték Nagy-Britanniát, a torna 1. kiemeltjét, viszont a horvátok győzelme a franciák felett is igen komoly fegyvertény. Úgy gondolom, hogy a döntő is kiélezett lesz. Cilicnek nem gondolom, hogy gondot okozna Pella, így Juan Martín Del Potro (38.) számára Ivo Karlovicot (20.) el kell takarítani, hogy ne húzzanak el a horvátok már az elején és úgy gondolom, hogy erre jó esélye lesz az argentin klasszisnak. A meccseket egyébként kemény, fedett pályán fogják játszani, ami nem meglepő. Karlovic a washingtoni torna óta indult el a lejtőn, amit egyébként nem csodálok, hiszen elég öreg már és az ő játéka sok energiát felemészt. Azóta a torna óta egyébként olyan játékosoktól is kikapott, akiktől nem szokott, sokat hibázott, főleg, ahogy Ázsiából visszatért Európába (pl.: stockholmi és bécsi torna). Del Potro sérülésből jött vissza és azt gondolom, hogy az olimpia óta újra top lett. A US Openen a negyeddöntőig ment, ahol egy igen jó formában lévő Wawrinka (4.) állította meg (aki később meg is nyerte), Ázsiát kb. dobta, Stockholmban tornát nyert egy igen komoly tenisszel, Bázelben meg nem csodálom, hogy a későbbi döntős, Nishikori (5.) megállította a negyeddöntőben, hiszen sokkal kipihentebb volt a japán. Párizsban ő már nem indult, csak Karlo, de a 2. körben ki is esett. Nem gondolom, hogy ez a 3 hét elég lett volna, hogy összeszedje magát, szerintem több idő kell neki, Delpo meg nagyon jó formában fejezte be kb. 1 hónapja. Ráadásul alapból jobb fogadó az argentin és a hosszabb labdameneteket is valószínűleg ő fogja nyerni, mert Karlovic meg van halva, ha 3-nál többször kell beleérnie a labdába illetve ha nem jönnek az 1. szervák, szintén meg van lőve. 5 találkozásuk során elég érdekes, hogy a legszorosabbra egy salakpályás meccs sikeredett, ahol szettet tudott nyerni Potro ellen, legyőzni csak 9 éve tudta füves borításon. Játszottak már egyébként egymás ellen DK meccset és azt elég simán nyerte az argentin és most sem várok mást, 3 nyert szett alatt ez a hendi simán lejöhet.

4-6, 7-6, 3-6, 5-7 => NYERT![:]