Indoklás: Mikor ránéztem tegnap a párosításokra már akkor szemet szúrt nekem ez az összecsapás, de még vártam a mai eredményekre és most úgy érzem, hogy nem hagyhatom ki. Ennek több oka is van, és nézzük is hogy pontosan, mik ezek. Elsősorban a két játékos eddig teljesítménye ezen a tornán. Petiot 4 db sima vereséggel áll, emellett van 2 győzelme. Mind a 4 vesztes meccsén 3-0-ra kapott ki. Erre azért már alapjáraton felkapja az ember a fejét! Mostani ellenfele Alvaro nagyon is jól szerepel. Jelenleg 4 győzelem és 1 vereség áll a neve mellett. Roblest amúgy is jobb játékosnak tartom, stabilabb és összeszedettebb. Ezen információk tudatában pedig főleg, kihagyhatatlannak érzem ezt a mérkőzést. Számomra a legfontosabb tényező a motiváció és jelenleg Roblesnek sokkal nagyobb, mivel egy győzelemmel bebiztosítja a helyét a legjobb 4 közé. Ennek a dicsőség mellett természetesen anyagi vonzata is van. Ezeket összeadva biztos vagyok benne, hogy a jobb játékos Alvaro nagyobb motivációval és jobb formában játszva megnyeri a mérkőzést.

 

0-3=>NYERT!