[:hu]Indoklás: Jelena Jankovic (63. a világranglistán) felett eljárt az idő: a 32 éves szerb játékos az utóbbi 1,5 évben egyre többször volt sérült, és azokból visszatérve már nem képes azt a szintet hozni, mint korábban. Tavaly például salakon egyetlen mérkőzést sem nyert, de idén sem jeleskedik rajta: Prágából és Madridból rögtön az 1. körben kiesett, míg Charlestonban és Rómában a 2. forduló jelentette számára a végállomást… Erőtlen játéka sokszor még arra sem elég, hogy szettet tudjon fogni, nem hogy mérkőzést! Ez a borítás egyébként sem tartozott soha a kedvencei közé, keménypályán mindig is sokkal többet játszott és jobb eredményei is voltak. Ezek után abszolút verhető ellenfélnek tartom Richel Hogenkamp (105.) számára, aki egy igazi salakspecialista (~ 250 mérkőzés, 65 %-os sikeraránnyal)! A fiatal holland tehetség ráadásul bomba formában, 2 salakos (ITF ~ utánpótlás) tornagyőzelemből érkezett ide Párizsba! Igaz, ott zömében jóval gyengébb ellenfelekkel találkozott Jankovicnál, de legalább maximálisan be van ütve a borításra, és valószínűleg az önbizalommal sem áll hadilábon. Jankovicot kb. 2 éve láttam utoljára jól játszani… Ezért nálam inkább Hogenkamp a favorit!

 

2-6, 5-7=>NYERT! 🙂

 [:]