FAQ: amerikai futball, NFL, 2020-as draft. A tipp értelmezése, hogy Fromm nem kel el a játékosbörze első 125 helyén.

Indoklás: Jól éreztem tegnap, hogy a csapatok egyelőre elengedik Jake Frommot, aki nálam az egyik legnagyobb vesztese ennek a draftnak, ugyanis eddig több, mint 2 kört (64 választást) csúszott hátra a várt helyétől. Igazából 2 csapat van, ahova ténylegesen kellene még irányító idén, vagy jövőre: a Chargers csak egy évre szerezte meg Rivers játékjogát, így nekik a következő szezon után legkésőbb szerezniük kell valakit, illetve a Patriots, ami hajnalban falembert és két tight endet igazolt. A többi 30 csapatnak más pozíciókat kell töltenie első sorban, így elég kicsi az esélye annak, hogy a 4. körben elkeljen Fromm, főleg úgy, hogy Jacob Eason, aki szintén irányító, jelentősen többre van értékelve a csapatok által, így ha valaki most irányítót választ, az biztos, hogy nem Frommot fogja elvinni. Azt is meg kell jegyezni, hogy Fromm az egyetem alatt esőben és szélben kuka volt, így még inkább erősödött bennem a tény, hogy csak olyan csapat fogja őt szerződtetni, amely zárt stadionban játszik, viszont egyikőjüknek sem kell a 4. körben irányító. Mire megírtam ezt, a 121,5-ös határ feljebb kúszott, de még így is jónak tartom, Fromm szerintem nem fog elkelni a negyedik körben.

végeredmény: Frommot a 167. helyen választották ki => NYERT! 🙂