FAQ: Ázsia Kupa. A tipp értelmezése, hogy a mérkőzésen legalább 4 büntető lap kerül felmutatásra. Az automatikus piroslap 2-nek számít.

Indoklás: bár a mérkőzés szinte már tét nélküli, hiszen mindkét ország továbbjutott a csoportjából ennek a találkozónak az eredményétől függetlenül, úgy gondolom erre az opcióra érdemes lehet fogadnunk. A futball ugyanis manapság már a politika szerves részét képezi; és abból, amennyire Irán és Irak minden téren utálja egymást, könnyedén születhet ebből egy felfokozott hangulatú, parázs meccs! A 2 ország ugyanis történelmileg szemben áll egymással mind vallási, mind etnikai, mind pedig gazdasági okokból, és nem is olyan rég még háborút is vívtak egymás ellen. Ezek után nem csodálom, hogy amikor pl. egy sporteseményen összekerülnek egymással, akkor ott a játékosok nem fogják vissza magukat ami a keménységet és durvaságot illeti… A 2015-ös Ázsia Kupán például a rendes játékidő 6 sárga + 1 piroslapot hozott köztük, majd a hosszabbítás még 5 sárga lapot + 1 büntetőt… És mivel az akkori kezdőcsapatokból ma is jó páran ott lesznek mindkét oldalon újra a pályán, úgy gondolom azt a találkozó jó kiindulási alapot adhat azt illetően, hogy mit várhatunk itt ma pontosan a felektől. Ráadásul úgy gondolom az sem véletlen, hogy a FIFA pont azt az üzbég Ravshan Irmatovot küldte a mérkőzésre, aki az egyik legjobb és legnagyobb tekintélyű ázsiai játékvezető! Valószínűleg vele tervezik majd megfogatni a várható indulatokat és birkózást. Ő ugyanis ebben a szezonban még senkinek sem adott automatikus piroslapot, de 2 sárga után is még csak 1 játékost állított eddig ki a szezonban; és összességében is 3,1 -es csak a lap / meccsátlaga. Elég keménykezű sípmester tehát, aki tényleg képes lehet megfékezni a brutalitást, de ilyen alacsony határ mellett szerintem még így sem nagy elvárás a felektől mondjuk 2-2 lap. Már csak presztízsből is mindkettő küzdeni fog a csoportelsőségért, hiszen ezzel megfricskázhatnák a másikat; de túl sok extra motivációra amúgy sem lesz itt szükség. Tippem: 5 büntető lap

Végeredmény: 5 büntető lap => A tipp NYERT!