FAQ: jégkorong, Ausztria, EHL. A tipp értelmezése, hogy a mérkőzés végső győztesére fogadunk.

Az Innsburcknál is hasonló a helyzet, mint a Dornbirnnál: a csapat az utolsó előtti helyen áll az osztrák első osztályban, de 20 pont hátrányuk van az előttük álló Fehérvár előtt, így a helyük szinte fix, csak akkor lenne változás, ha a Dornbirn kettőből kettőt nyerne, míg az Innsburck egyetlen pontot sem szerez, de előbbire közel 0 esély van. A hazaiak rendelkeznek a leggyengébb védelemmel a ligában, összesen 7 védőjátékosuk van a keretben, de a Klagenfurt ellen egy hete mindössze 5 védővel érkeztek. Ma 6 védő lett nevezve az összecsapásra, meglátjuk, hogy hányan lesznek bent a végleges keretben. Borzalmasan gyenge ez az Innsbruck, hiába állnak jobban, mint a Dornbirn, a Bulldogok legalább küzdenek, de a cápákról ez már nem mondható el: december óta a mérlegük egészen botrányos: 0-9. Még a Dornbirn is megverte őket, az azért nagy dolog. Ahogy már említettem, a védelem hatalmas gondokkal küzd, idén 152 gólt nyeltek be, ami a legrosszabb teljesítmény a ligában. 4 kapusa van a hazaiaknak, Darling közülük a legjobb, de ő konkrétan a liga leggyengébb kapusa (legalább 20 mérkőzésen pályára lépett kapusok közül), 3,50-es gólátlag mellett 89,7%-os hatékonysággal véd az amerikai kapus. A többiek sem jobbak, Motte (4,09; 87,9%), Huber (5,08; 79%), illetve Leitner (9,00; 71,4%) sem képes jó teljesítményt nyújtani. A támadósor sem acélos, 38 mérkőzés alatt 100 gólt sem tudtak szerezni, rajtuk kívül csak a Dornbirn nem érte el ezt a szintet.
A Villach is hasonló pozícióban van, mint a Linz: 4 pontra vannak a felsőháztól, ugyanazért a pozícióért hajtanak mindketten. Tipikus középcsapat a Villach, de tele van minőségi játékosokkal: van náluk kanadai (5), finn (2), svéd (2), és amerikai(2) játékos is. A kapusuk amerikai/kanadai állampolgár is, Maxwell 2,46-os gólátlaggal, illetve 91,7%-os védési rátával áll, ezzel a legjobb kapusok között van a helye. Egészen pompás játékra képes a Pollastrone-Karlsson duó, ők ketten idén 63 ponttal vették ki a részüket az eddigi sikerekből, de rajtuk kívül még 7 játékosnak van legalább 20 pontja, tehát összességében elmondható, hogy elég tág a keret. Támadósoruk liga elit szinten mozog, ma is 3-4 gólt várok tőlük. Kötelező győzelem előtt állnak, sokkal több játékosuk van, mint a hazaiaknak, illetve sokkal motiváltabbak is: nyerni kell ma, ha szeretnének bejutni a felsőházba, és nyilván szeretnének. Bőven verhető ez az Innsbruck, akik motiváció nélkül lépnek ma pályára, ahol várhatóan csak 3 sort fognak felvonultatni. Sok gólos mérkőzésen várok vendég sikert.

végeredmény: 2-4 => NYERT! 🙂