FAQ: Füvespályás női WTA torna, Eastbourne.

Indoklás: a revans! Ezt a címet adhatnánk talán a mérkőzésnek. Tavaly ugyanis Su-Wei Hsieh (29. a világranglistán) csapta ki az akkor világelső Simona Halepet (7.) Wimbledonból, a főtábla 3. körében. A román világsztár pedig most nagyon fogadkozik, hogy mivel idén nem sült jól el neki a Roland Garros, minden erejét arra fordítja majd, hogy megnyerje Wimbledont. Egyértelműen ezen a 2 borításon van ugyanis a legnagyobb esélye Grand Slamet nyerni, és ő sem lesz már fiatalabb (~ pár hónap múlva tölti be a 28-at), úgyhogy minden egyes esélyt meg kell ragadnia, hogy további nagy címet gyűjtsön be. Kiemelten fontos lesz tehát számára az ez évi londoni megmérettetés, előtte azonban szüksége van néhány formába hozó és a fűre átszoktató tétmeccsre, ezért jött el ide Eastbournebe. A sors iróniája, hogy papíron nem kapott ugyan könnyű ellenfelet; de a veterán korú tajvani ellen talán még extra motivációval is küzd majd Halep, hogy megbosszulja a tavalyi blamát. Hsieh ráadásul jelenleg nem mutat jó formát (3 W – 5 L), 3 győzelméből is 2 esetben az ellenfelei inkább önmagukat verték meg, mint hogy ő győzte volna le őket (~ míg a 3. lány eleve nem üti meg az ő szintjét, így nem volt nagy kaland legyűrni…). Ezek után szerintem most nem fognak olyan szoros találkozót játszani, mint amilyeneket korábban illetve mint amilyet a szorzópár is sejtet. Halep jogosan favorit, és ajándék lehet ez a szorzó.

Végeredmény: 0-2 (2-6,0-6) => A tipp NYERT!