FAQ: Barátságos válogatott mérkőzés. A tipp értelmezése, hogy Tunézia legalább döntetlent ér el, 1 gólos vereségük esetén a tét visszajár.

Indoklás: azt ugye mindenki jól tudja, hogy egy barátságos meccsen szinte bármi megtörténhet… na már most ezen a találkozón én épp a meglepetés faktorra játszom rá! Mert bár várhatóan mindkét fél a B / C sorával áll majd ki erre a mérkőzésre, ami valószínűleg lutrivá fogja tenni a végeredményt, de az underdog szorzóra én még így is érdemesnek látok rápróbálni. Horvátországnak ugyanis abszolút 0 motivációja van mára, hiszen ők csak azért játsszák le még ezt találkozót, hogy ha már a 3 nappal ezelőtti Európa Bajnoki selejtezőre úgyis össze lett trombitálva a keretük, akkor ebben az edzőtáborozási időszakban ne csak 1 mérkőzésük legyen. Így ma vélhetően főként azok jutnak majd szerephez, akik Wales ellen nem voltak kezdők legutóbb! De ők is bizonyára már csak a nyári vakációjukra gondolnak, egyszerűen túl akarnak lenni még ezen a “sör-virsli” meccsen, aztán húzni valamelyik tengerpartra… Ezzel szemben az Afrikai Nemzetek Kupájára készülő Tunézia számára ez egy fontos erőfelmérő; amelyen a perememberek megmutathatják a szövetségi kapitányuknak, hogy mit is tudnak valójában, és miért lenne érdemes őket is magával vinnie majd Egyiptomba?! Úgyhogy a vendégektől mindenképp motiváltabb futballra számítok, amely után meglepne, ha hendikepnyi különbséggel kapnának ki. Főleg a horvátok jelenkori összeszedetlen játékát és gyenge védelmét ismerve, amelyről már több sikeres elemzést is írtam nektek mostanában (~ gólt lövettem nekik pl. még a Tunéziával kb. 1 szinten lévő Azerbajdzsánnal is!)… Tippem: 1-1

Végeredmény: 1-2 => A tipp NYERT!