FAQ: a tipp értelmezése, hogy dupla eséllyel fogadunk a vendég csapatra, így döntetlen és Haladás siker esetén is nyerünk.
Indoklás: nem értem ezt a szorzót, és úgy érzem muszáj megtámadnunk. A Honvéd számára ugyanis már tét nélküli a találkozó, míg a Haladás számára elengedhetetlenül fontos lenne a győzelem, ha nem akarják feladni a dobogós álmaikat. Ráadásul közvetlen riválisak közül a Videotonnak ma egy nehéz idegenbeli meccse lesz (Pakson), míg az Újpest és a Debrecen épp egymás ellen játszik. Na már most egy-egy esetleges döntetlennel azon a 2 találkozón a Haladás óriási helyzetelőnybe kerülhetne saját győzelmük esetén, és egyszerre előzhetné meg mindhárom nagycsapatot 3 fordulóval a bajnokság vége előtt! Legközelebb ráadásul a Lokit fogadják majd, így könnyen rájöhetünk: a szombathelyieknek a mai találkozó az utolsó szalmaszál esete: ha nyernek, még versenyben maradnak, ráadásul jó pozíció kerülnek. Ha viszont kikapnak, lőttek az egész szezonnak… Éppen ezért egy extrán motivált, harcos Haladást várok ma a pályára, akik minimum pontot szereznek majd. Azt pedig már csak halkan jegyzem meg, hogy a 2 klub nagyon jó viszont ápol egymással, a korábbi években volt már ez a 2 csapat hasonló szituációban, csak akkor fordított volt a felállás, és a Honvédnak kellett nagyon a győzelem, és „csodák csodájára” a baráti klub Haladás szépen le is feküdt nekik… Nem állítom, hogy bunda volt az a meccs, és azt sem, hogy ma a Honvéd simán átengedi majd a 3 pontot a vendégeknek, de jó esélyt látok a Haladás pontszerzésére. Behúzzák. Tippem: 0-0, 0-1
0-1=>NYERT!
