FAQ: labdarúgás, Német bajnokság, Bundesliga. A tipp értelmezése, hogy a mérkőzésen maximum 2 gól születik, 3 gól esetén a tét visszajár. Ajánlott tét mértéke (bankroll): 1 %-a.
Indoklás: a 16 forduló alatt lőtt mindössze 22 illetve 23 góljukkal egyik gárda sincs még a top10 legpotensebb együttes között sem a Bundesligában. Ebbe közrejátszik többek közt az, hogy az utóbbi években mindkét együttes támadósorából távoztak korszakos meghatározó emberek (pl.: Ibisevic, Grujic, Selke, Duda, Kalou illetve Demirbay, Joelinton, Zuber, Amiri, Szalai); valamint az, hogy akik itt maradtak, azoknak a teljesítménye / gólérzékenysége erre a szezonra a korábbiakhoz képest nagyon visszaesett (pl.: Boyata, Dilrosun, Leckie, Lukebakio illetve Baumgartner, Belfodil, Kaderabek, Skov). Ha pedig ez ez még nem lenne elég, akkor: Dilrosun (legértékesebb szélső, 7/0), Leckie (csatár, 8/0) és Ngankam (csatár, 10/1) illetve Sessegnon (1. számú balhátvéd, 11/2 + 2 gólpassz), Grillitsch (1. számú középső középpályás, 10/2) és Geiger (2. számú középső középpályás, 9/1) sérültek is jelenleg egyik illetve másik oldalon! Nagyon kevés tehát a kreativitás momentán mindkét csapatban; és mostanra ott tartunk, ha a 2 első számú gólvágó (Cunha illetve Kramaric) nem villan egyénileg valami extrát, akkor aznap az együttesük nem valószínű, hogy a kapuba talál… A Hertha például (~ ha leszámítjuk az akkor még tökutolsó Schalke kiütését) az utolsó 4 meccsén összesen 1 gólt lőtt; míg a Hoffenheim az utolsó 5 fordulóban csupán 3-at (~ de ebből is 1-et csak emberelőnyös szituációban…). Ezek igen gyér mutatók egy effektíve nyílt támadó futballt játszó ligában! Nem véletlen vannak a felek közvetlenül a kiesőzóna előtt: az idei xG mutatóikat tekintve abszolút a bajnokság leggyengébb gárdái közé tartoznak… Egymás ellen sem hiszem, hogy kiszakítják majd a gólzsákokat; inkább a védelmeiken próbálhatnak meg stabilizálni a pontszerzés érdekében. A Hertha ezzel jól is halad, az utolsó 3 meccsükön összesen 1 gólt kaptak. Nagy birkózásra, de alacsony hatékonyságra számítok. Tippem: 1-0