FAQ: Labdarúgás, horvát bajnokság.

Indoklás: nincs túl könnyű helyzetben a Gorica ma, hiszen úgy kell majd kifutniuk ma a gyepre, hogy Zwolinski (legjobb csatár – tavaly: 33/14), Lovric (második legjobb csatár – tavaly: 30/10), Suk (középpályás – tavaly: 23/5) és Miya(középpályás – tavaly: 28/5) sem lesz majd bevethető. Ők együtt tavalyról 34(!) gólt számlálnak, ami minden tekintetben nagy. Nyilván, mivel szinte minden fontos góllövő itt maradt, nyáron nem is igazoltak támadókat, inkább csak védőket. Ezért sem érzem azt, hogy majd ma a csere csatársor, egy felemás középpálya “segítségével” nagy magasságokba tudna törni gólok terén majd. Otthon viszont nagyon erősek, magasan jól játszottak tavaly is, így a védelmet biztosan megszervezik. A vendég Zapresictől sem lesz a tavalyi legjobb csatár, aki eligazolt, és a nyáron 6(!) védőt szerződtettek inkább támadó helyett. Így én őket sem érzem elől teljesen ütőképesnek. A hiányzók miatt, az első tétmérkőzés miatt én a döntetlenre és a kevés gól felé húzok. Tippem: 1-1

Végeredmény: 1-1 => A tipp NYERT!