Indoklás: Gonzalez és Pavic március elején kezdték meg a közös munkát és az óta nagyon eredményesen szerepelnek. Ez a negyedik Challenger torna, amin elindulnak és a negyedik fináléjukat játszhatják le, a probléma viszont az, hogy eddig az összes döntőt elvesztették, így hiába játszottak már három döntőt még egy tornagyőzelmük sincsen közösen. Én nem akarom elhinni, hogy egymás után négy döntőt is ellehet bukni és szerintem Gonzalezék sem, így extra motiváltság is hajthatja ma őket. Nagyon simán jutottak el a döntőbe, összeszedettek és magabiztosak, jól kiegészítik egymást. A mai döntőben Pavicék az esélyesebbek, amelyet a ranglistahelyezésük is megmutat, hiszen a 39. és 66. helyeket foglalják el, míg Paes és Groth csak a 61. és 118. pozíciókban vannak. Groth idén árnyéka önmagának, ami az egyéni eredményeit illeti, hiszen csak 2 győzelmet szerzett 11 vereség mellett, de azért párosban hol Hewittal, hol Paessel szerez győzelmeket, de nem véletlenül nincs Groth a páros világranglista top100-ban. Paes egy isteni tehetség, páros zseni ez nem vitás, viszont a 43. életévében van, és már túl van a fénykorán, ez egyértelmű. Van benne kraft, de már nem annyira megbízható, mint egykoron volt. Azt gondolom, hogy Pavic és Gonzalez ma végre elérik a céljukat, amit három verseny óta nem sikerül, és tornagyőzelmet ünnepelhetnek.
6-4, 3-6, 13-11=>NYERT!
