Indoklás: David Goffin negyeddöntőbeli sikerére fogadunk Miamiban. A belga teniszező eddig parádés évet fut, kitűnő formába került az amerikai ezres versenyekre, ami a ranglistahelyezésén is meglátszik, hiszen már a 15. pozíciót foglalja el. Goffin egész évben megbízható volt, egyedül az év első versenyén szenvedett érthetetlen vereséget Pouille ellen, de azon kívül idén csak Federer, egy akkor zseniális formában lévő Baghdatis, Berdych és Raonic tudta megverni. Goffin Indian Wellsben elődöntőzni tudott Wawrinkát és Cilicet kiejtve, majd Raonictól csak döntő szettben kapott ki, ami elég jó előjel a mai meccsére nézve, hozzátéve azt, hogy Miamiban még nem veszített szettet az eddig lejátszott három fordulója alatt. A belga teniszező 17-5-ös idei mérlege nagyon erős, főleg ha megnézzük, hogy Simoné csak 9-8. Gilles Simonnal fog tehát megmérkőzni Goffin, ami nem lesz egy könnyű meccs, de én nagyon bízom a belgában. Simon a világranglista 19. helyén áll, de idén nem teljesít a legjobban. Ha már említettük Goffin megbízhatóságát, akkor érdemes megemlíteni Simon megbízhatatlanságát, ami idén nagyon jó jelző rá. Dimitrovtól és Djokovictol kapott ki az év elején, ami még elfogadható, de utána Browntól és Gabashvilitől is elsőfordulós vereségeket szenvedett hazai pályán, valamint Zverev kétszer is kibabrált vele idén. Indian Wellsben egy eléggé rapszodikus meccsen verte Pospisilt (1-6,6-0,6-1), majd simán kiesett Zverev ellen(6-2,6-2), most Miamiban pedig Cilicet kiejtette underdogként, ami talán az egyetlen dolog, ami félelemre adhat okot. Goffin hihetetlen jó formában van, nagyon bejön neki ez az amerikai környezet, magabiztos és jó teniszt játszik, míg Simon nekem sokkal kevésbé meggyőző és nagyon változó teljesítményekre képes, akár egy meccsen belül is, így egyértelműen Goffin sikerét várom a mai meccstől.
3-6, 6-2, 6-1 =>NYERT!
