[:hu]FAQ: a tipp értelmezése, hogy Dodin nem kap ki 2 játéknál nagyobb különbséggel. Például: 7-6, 7-6.

Indoklás: a francia női tenisz nem hemzseg mostanság a sztároktól, Mladenovic (14. a világranglistán) mellett talán Oceane Dodintől (57.) várhatja leginkább a hazai közönség, hogy túljut az első körön. A 20 éves szépség játékát idén már Budapesten is megcsodálhattuk, ahol a későbbi döntős Babos Timi (35.) is csak három játszmában tudta legyűrni. Azóta meccseket nyert salakon Stuttgartban, Prágában, Nürnbergben és Rómában is, Madridban pedig a selejtezőből indulva az 1/8 döntőben csak pont Mladenovic tudta megállítani! Jó formában van tehát, és úgy tűnik fekszik neki ez a borítás is. Camila Giorginak (99.) viszont nincs eddig jó éve, az Ausztral Openről és Indian Wellsből rögtön az 1. fordulóban búcsúzott, több nagy tornára (Miami, Madrid, Róma) pedig eleve el sem ment, inkább néhány gyengébb mezőnyű kisebb tornán próbálkozott. Azokon sem volt azonban túl sok sikerélménye, aminek következtében lassan kiszorul a top100-ból is. Hiába olasz születésű, ezidáig elkerülték az átütő sikerek salakon, nem ez a kedvenc borítása. Némi meglepetésre múlt héten megverte ugyan Strasbourgban Vesninát (15.), de az orosz hónapok óta formán kívül van, ezért ez a kifutott eredmény nem ijeszt meg. Giorgi egész évben gyengén adogatott, nagyon sok ki nem kényszerített hibát ütött, és mentálisan is gyenge, hajlamos az összeomlásra vesztett állás esetén… Ha Dodin tudja folytatni azt a játékát, amivel Cibulkovát (7.), Zhangot (34.), Becket (70.) és Petkovicot (77.) is simán verte salakon az utóbbi időben, ma is továbbjuthat.

 

2-6, 3-6=> NYERT! [:]