FAQ: A mérkőzésen legalább 28 kill lesz. E-sport, LoL, VB.

Indoklás: A heti kínálat egyik legjobb oddsát foghatjuk ezzel a “nagyon valószínű” ötlettel. Tudniillik a jelenleg Berlinben zajló LoL VB csoportmeccseknél a hazai pályán játszó G2 akár a végső győzelemre is esélyes lehet. Két agresszív csapat találkozik, akik megállás nélkül szeretnek akciókat kezdeményezni, a folyamatos nyomás és a csapatharcok nagy szerelmeseinek is mondhatók. Remek csapatok, magas színvonalon teszik a már-már kaotikusnak tűnő stílusukat.

A G2 a favorit, de nem egy könnyű dió a C9, amely mellett a korábbi évek rutinja szól, mivel az organizáció sokadszorra képviseli az észak-amerikai régiót a világeseményen, sőt ezen jellemzően remekül is teljesítenek. Tavaly mindkét csapat VB elődöntőbe jutott, ami óriási szó tekintve a kínai és koreai szupercsapatokat. Idén ezt kétlem, helyre áll a világ rendje, esetleg a G2-t lehet a TOP4-be várni a 2019-es VB-n.

Az említett akciódús 25-30 percre számítok, ahol a határérték 1,5szerese is könnyen összejöhet.

Végeredmény: 39 ölés => A tipp NYERT!