Indoklás: Fucsovics Márton (62. a világranglistán) budapesti mérkőzéseire már nem először hozom ezt az opciót, mert szinte minden találkozóján ül. Ennek oka, hogy egyrészt a szíve és a becsülete viszi előre, hiszen láthatóan nagyon szeretne megfelelni a hazai média és közönség elvárásainak. Így a maga részéről igyekszik a lehető legjobban odatenni magát, ezért elég jó százalékban hozza a saját adogatásait. Másrészt azonban az Ausztrál Open és a Davis Kupa szereplés szinte teljesen kicsavarta, így mostanra rendkívül fáradtan és enerváltan teniszezik (~ pár héttel ezelőtti önmagához képest). Mindez főleg abban nyilvánul meg, hogy a megszokottaktól eltérően elég passzív, „kivárós” stílusú teniszt játszik, és leginkább az ellenfele hibáira igyekszik alapozni. Ez azonban azzal jár, hogy amennyiben a másik játékos nem ront ki nem kényszerítetten, akkor elég sokáig el tud húzódni a találkozó, Marci ugyanis hagyja riválisait játszani. Egy elődöntőben persze mindet már megváltozhatna, de pont Nicola Kuhn (237.) volt az, aki tavaly már kiverte Fucsót egy hasonló Challenger torna legjobb 4-e közül! Ilyen szempontból a fiatal spanyol úgy gondolom ma is jelentős veszélyt jelent majd kedvencünkre, és nem lepne meg, ha Fucsovics ismét minimum szettet bukna ellene. Over lehet, és hajrá Marci!

3-6, 6-7=> NYERT! 🙂