FAQ: ATP Monte Carlo.

Indoklás: egészen hihetetlen módon, konkrétan a semmiből Fabio Fognininek (18.) lehetősége nyílt egy negyeddöntőre MC-ben, amire előzetesen az esélye, az idei formáját nézve, hát finoman szólva is kevés volt. Rublev ellen 4-6, 1-4-re égett, az orosznak ekkor 5 BP-je is volt az 5-1-hez és akkor most nincs miről beszélnünk, de nem így lett, Fogna onnan fordítani tudott. Simon tegnap pedig hátproblémákra hivatkozva visszalépett a meccstől, így most a 1/8 döntőben az olasz.
Az az Alexander Zverev (3.) várja, aki idén kiábrándítóan gyenge, egyetlen értékelhető eredménye az acapulcói döntő, ahol Kerge verte őt. Egészségügyi gondjai is akadtak bőven, verettük is emiatt, elmondása szerint már 100-as, de who knows. Marokkóban is olyan játékot láthattunk tőle, ami egy petákot nem ér, tegnap FA2 ellen pedig mondjuk úgy, hogy elfogadható teniszt láttunk tőle, bár a győzelemhez nem sokat kellett tennie, ugyanis a fiatal kanadai tehetség elég szar napot fogott ki, ütött valami 40 hibát, kvázi megverte magát. Úgyhogy én továbbra sem látom, hogy neki ezen a meccsen miért is kéne ~1,25-ös favoritnak lennie.
Fognini kifejezetten szeret nagyok ellen játszani, szeret underdogként pályára lépni, mert ilyenkor 0 nyomás van rajta. Az az igazság, hogy ezután a comeback után, amit Rublev ellen orosz segítséggel hozott, és hogy Simon visszalépett, ezáltal lehetősége nyílt negyeddöntőzni, és elnézve, hogy Coric vagy Herbert jöhet következő ellenfélnek, amit azért ő meg tudna oldani, ha ez nem motiválja, akkor nem tudom, hogy mi. Konkrétan az ölébe hullott a lehetőség egy jó MC-szereplésre, és egy nagyon gagyi Zverevet kéne megvernie. Azt gondolom, hogy az olasznak annyira sok fegyvere van, annyira kiismerhetetlen, unortodox teniszt játszik, ami elég lehet Sascha ellen is. Muszáj megpróbálni, aztán lesz, ami lesz. Ilyen oddson én nem hagyom ott…

Végeredmény: 2-0 (7-6,6-1) => A tipp NYERT!