FAQ: labdarúgás, fehérorosz bajnokság, Premier Liga – nők. A tipp értelmezése, hogy a fehérorosz utánpótlás válogatott nem kap ki 5 gólnál nagyobb különbséggel, 6 gólos vereségük esetén a tét visszajár.

Indoklás:

Elképesztően magas hendit kaptunk erre a meccsre , amit szeretnék kihasználni. A többi buki 4.5 körül nyitott, ami sokkal inkább közelebb áll a valósághoz, mint ez a 6.0-s. Az FK Minsk zsinórban 7 bajnoki címnél jár, úgy néz ki viszont, hogy a 8. már nem lesz meg, ugyanis 8 fordulóval a bajnokság vége előtt 9 pontos hátrányban vannak a városi rivális Dinamo Minskkel szemben, köszönhetően annak, hogy eddig mindkét találkájukat elvesztették ellenük, elnézve pedig a Dinamo formáját, óriási csodának kéne történnie ahhoz, hogy ezt innen elbukják. 2 és fél hete találkoztak egyébként utoljára a gigacsapatok, amely mérkőzésen már az 1. félidőben le kellett cserélni Ogbiagbevhát az FK Minsknek, aki a csapat egyik, ha nem a legnagyobb húzóembere, aki 10 meccsen 16 gólnál járt és aki amióta a Minskben játszik meccsenkénti ~2-es gólátlagot produkál. Nélküle pedig a csapat támadóereje közel sem számít annyira halálosnak, mint azt az eredmények is mutatják. A fehérorosz U19-es válogatottnál picit szerényebb játékerőt képviselő, szebb napokat is megélt Bobruichanka ellen 4-gyel nyertek, aztán a Neman ellen csupán 1 büntető segítségével sikerült behúzni a találkát, majd 3 napra rá a fehérorosz kupában a Neman elleni visszavágót is csak 1 góllal tudták behúzni. Persze a statisztikai adatok alapján így is nagyon domináns csapatnak tűnnek, de ez inkább csak meddő mezőnyfölénynek nevezhető jelenleg, érdemi gólhelyzetet csak viszonylag ritkán tudtak kialakítani az utóbbi hetekben. Egyébként sem gondolom, még a nigériai támadóval együtt sem, hogy ez most az a csapat lenne, akik agyonverik az ellenfeleiket. Egyedül a Botsor Brest és a Dnper Mogilev ellen tudtak óriási gólkülönbséggel nyerni, azon a 4 meccsen rúgtak összesen 35 gólt, a többiek azért max. 4-5-ökkel megúszták, de még ez is a ritkább esetek közé tartozik. A fehérorosz csapatban amúgy mindenki ott van, aki számít, jó formában is vannak, az utóbbi 4 meccsükből 3-at is behúztak, többek között a  Nemant is sikerült megverniük, úgyhogy én nem gondolom azt, hogy szét lesznek alázva. A két csapat nem egészen 2 hónapja találkozott a bajnokságban legelőször, akkor a Minsk 6-1-re nyert, ott Ogbiagbevha 4-et is rúgott, tehát még azon a meccsen sem sikerült ezt a hendit lehozniuk. Arról nem is beszélve, hogy 8 nap alatt ez lesz a 3. meccsük, hiszen a kupában is helyt kellett állniuk, ez a Neman elleni 2 meccs pedig sokat kivehetett a játékosokból, mindkétszer a legerősebb kezdővel álltak ki, így nem lepődnék meg, ha ezen a meccsen a szokásosnál rotáltabb kezdővel állnának majd ki. Hab a tortán, hogy valójában itt két hazai csapat játszik egymással, hiszen mind a Minsk, mind az U19-es csapat ugyanabban a stadionban szokta játszani a mérkőzéseit. Ha tehát a nigériai támadó ma sem játszik (még nincs hivatalos infó, de 90%, hogy kimarad a keretből), akkor nagyon extrém esetben 5-6 góllal nyerhet a Minsk, de a realitás az 3-4. Ha esetleg mégis játszik Ogbiagbevha, az óvatosabbak kivehetik a tétjüket, én valószínűleg akkor is bent fogom hagyni. Tippem: 4-1

VÉGEREDMÉNY: 1:2 => NYERT! 🙂