FAQ: Olasz bajnokság, Seria A.
Indoklás: Firenzében ma is ugyanúgy szakad az eső, mint ami miatt az utóbbi 2 napban az olaszországi futball meccsek ~ 90 %-a underes végeredményt hozott. Ráadásul a Fiorentina borzalmas formában (~ zsinórban 2 D – 3 V és ezalatt még csak gólt sem rúgtak) van; míg a Genoát sérülések tizedelik. Ezáltal bár egy regionális rangadónak számít ez a meccs, én ide több birkózást várok, mint gólt. Főleg úgy, a Fiorentinának még az edzője: Prandelli is COVID-os, így ma nem ő fog meccselni a csapattal, hanem csak a segédje! Mondjuk talán nem is baj számára, hogy ma nem lesz ott a kispadon, mert kezd eléggé lőpörös hordóra hasonlítani a széke… Firenzében ugyanis egyre inkább ki van akadva mind a klubvezetés, mind pedig a szurkolók, hogy a rengeteg elköltött átigazolási pénz ellenére ez a szezonjuk egyelőre rosszabbul alakul, mint az előző. Tavaly 10.-ek voltak, aztán az Amrabat, Bonaventura, Callejon, Kouamé, Valero, Ribery támadóegységgel megcélozták a nemzetközi kupaszereplést; de lassan a másodosztályban kötnek ki… Az említett túlfizetett sztárok nevéhez pedig idén mindössze 1 gól fűződik eddig… Nem igazán működik tehát a lilák támadó alakzata. Mondjuk ezt az utolsó előtti helyen álló, és az eddig a liga 2. legkevesebb gólját szerző Genoáról szintén el lehet mondani… Bár náluk más (pl. anyagi és edző beli) bajok is vannak, amiknek a részletes taglalásába most nem látom értelmét belemenni; de a lényeg, hogy kevés esély mutatkozik az idei bennmaradásukra. Még gólt sem érzek bennük. Tippem: 1-0