FAQ: kézilabda, magyar női NB I.

Indoklás:
Szerintem nagyon alacsonyra tették a mércét a fogadóirodáknál hiszen mindkét csapat a “modern” kézilabda híve és ebből kifolyólag rengeteg gyors akciót vezetnek. Ami biztos, hogy egy parázs mérkőzésre számíthatunk a két gárda között hiszen ősszel 31-31-et játszottak egymással Siófokon így hát ez a találkozó fogja eldönteni melyik együttes indulhat majd a BL-ben jövőre a Győr mögött (valószínűleg). Fontos megjegyezni, hogy az őszi találkozón 2 kulcsembere nélkül hozta a bravúrt az SKC(3.) hiszen a 7.percben egy véleményes piros lappal kiállították Tomori Zsuzsit, valamint Nerea Pena(első számú irányító) éppen egy sérülés miatt nem vállalt a játékot. Érdekes meccs volt egyébként, 4-el is vezettek már Kobeticék az elején, aztán volt 6 gól az FTC(2.) előnye is…szóval vót itt minden mint ahogy kell egy jó női kézilabda meccsen. Egy biztos, ezen a találkozón nagyon nehezen tudom elképzelni, hogy kevés gól esik és ebben a helyzetben minden gólnak jelentősége lesz ezen a meccsen. Szerintem ismét 30 gól körül termelhet majd mindkét csapat és vendég győzelemre is látok bőven esélyt, főleg ezen a szorzón. Túl van árazva ez az FTC, ahol azért a DKKA ellen is voltak meleg pillanatok hiszen az első félidőben katasztrofálisan védekezett a csapat és 14-et kaptak a akadémista fiataloktól ami tükrözi a legnagyobb problémát Elek Gábor tanítványainál. Komplexebb a Siófok jelenleg és jobb csapatnak tartom mint az FTC-t és ezért nem csak sok gólt hanem hendikepes nyeretést is ajánlok rájuk ezen a meccsen mert ez a szorzó pár szerintem fordítva lenne helyénvaló egyébként.

végeredmény: 24-26 => NYERT! 🙂