FAQ: darts, A Night at the Darts. FH: 20:45. Ajánlott tét: bankroll 0,5 %-a.
Indoklás: David Evans (60. a világranglistán) már bebizonyította az utóbbi hetekben, hogy kifejezetten ügyesen dobja a tömeget, az utolsó 9 mérkőzésén például mindig túldobta ezt a 180-as határt. De ma még erre is rátette egy lapáttal, kis hijján ugyanis rögtön 9 nyilassal kezdett az 1. mérkőzésén! Igaz, a kiszálló nyilat végül elrontotta és aztán azt a leget is elbukta; de számunkra szerintem sokkal fontosabb, hogy az átlaga csalóka. Azért zárt ugyanis végül csak 87 (?) alatt, mivel az első 3 leg annyira gyorsan elúszott számára, mintha szinte ott sem állt volna még kezdésre a táblánál! Utána azonban nagyon beleerősített, hiszen a maradék 3 leg alatt 3 db 180-ast és 8 db 140+ os dobást is összeszorgoskodott! Lassan melegedett tehát be, de utána megmutatta, hogy miért tartozik ő alapvetően a sokkal magasabban rangsorolt versenyzők közé. A 2. fordulóban szerintem még inkább menni fog neki a tömeg, mivel nem „hideg” kézzel kell majd már dobálnia. Nijman (205.) ellen pedig eleve elég szépen termelt az utóbbi 2 hétben lejátszott 6 mérkőzésükön: 5-ször túldobta a 1,5 -es határt. szerintem ma is szüksége lesz a jó tömegelésre, ha le akarja gyűrni a jó formában lévő ifjú holland titánt.