FAQ: Eurovíziós Dalfesztivál. A tipp értelmezése, hogy Svájc a döntőben az első 4 hely valamelyikét éri el.

Indoklás: Svájc nagyot robbantott a 2. elődöntőben, és bár korábban nem tartották esélyesnek őket a szakértők a végső győzelemre, azóta nálam (is) megkérdőjelezhetetlen helyük van a top5-ben. A komoly táncelemekkel tarkított produkciót várhatóan a zsűri is magas pontszámmal illeti majd, de én inkább a közönségtől számítok óriási támogatásra. A közösségi médiában ugyanis egyértelműen látszik, hogy mennyien szeretik ezt az igazán slágeres, bulizós dalt; a YouTube-on például 2 nap alatt több mint ˇ~ 2,5 milliós nézettségre és ~ 50 ezer lájkra taksálták Luca Hanni teljesítményét az Eurovíziós fanok! A félig olasz, félig albán gyökerekkel rendelkező srácnak elképesztő zenei érzéke csörgedezik az ereiben, 4 hangszeren is játszik; a dalait pedig nem csak énekelni, de ő maga is szerzi! Nem mellesleg modellkedik is és igen jóképű, a tinilányok tömegei bomlanak ezekből kifolyólag utána, így óriási a szavazóbázisa… Főleg azóta, hogy megnyerte az egyik nagy német zenei tehetségkutató műsor egyik szériáját, ami így rögtön 3-4 országban is egy csapásra híressé tett! Fog is kapni voksot ezektől a “szavazó barát” államoktól (Németország, Ausztria, Olaszország, Albánia) szerintem bőven… Ilyen erős támogató bázissal a háta mögött pedig nem sokan (talán csak Duncan Laurence és Sergey Lazarev) vannak, akik racionálisan nézve elé kerülhetnek, ezért én akár a dobogóra is esélyesnek tartom Svájcot. Tippem: Svájc, 3. hely

Végeredmény: Svájc: 4. hely => A tipp NYERT!