FAQ: Eurovíziós Dalfesztivál. A tipp értelmezése, hogy Észak-Macedónia a legjobb 10-ben végez a döntőn.

Indoklás: Észak-Macedónia döntőbe jutását nagy téttel ajánlottam nektek pár napja, és akkor nagyon simán abszolválták is azt, vélhetően az egyik legmagasabb pontszámmal kerültek a fináléba. Ennek az egyik fő oka, hogy a névváltoztatáson idén átesett ország egy rendkívül komoly témájú dallal érkezik, Tamara Todevska a női büszkeséget igyekszik erősíteni a Proudban. Erre a témára pedig alapvetően is rá szokott harapni az Eurovízió (~ zömében női!) szavazóközönsége. Ezt mi sem bizonyítja jobban, mint hogy Netta tavalyi Toy című száma is nyilvánvalóan a pasikat leoltó szókimondó szövege miatt lett akkor 1. helyezett (~ hiszen maga a nő rusnya volt, az énekhangja sem volt semmi extra, a színpadkép pedig érthetetlenül kuszára sikerült, semmi más értéke nem volt tehát a dalának, egyedül a nők számára nyilvánvalóan tetsző és magabiztosságot árasztó feminista duma). Ebből én arra következtetek, hogy Észak-Macedónia kiemelkedően sok pontra számíthat majd a zsűritől, ez pedig már önmagában top10-es helyet érhet. A közönségnél persze nyilvánvalóan a slágeresebb (holland, svájci, azeri, olasz) dalok élveznek majd prioritást; de a fogadó iroda szorzói azt sugallják, hogy a Proudnak kb. 3-4 produkciót kellene “csak” megvernie az opciónkhoz (~ Észak-Macedóniáé a 14. legnagyobb odds). És ezek között azért több olyat is látok (Izland, Dánia Görögország), amelytől mindenképp jobban tartom Todevska teljesítményét, és racionálisan nézve muszáj eléjük kerülnie majd Észak-Macedóniának. Ha pedig ez valóban így lesz, akkor már nagyon a sikeresség határán fog tudni mozogni az opciónk, így kétségtelenül van érték a szorzójukban! Hiszen akkor már csak 1 riválist kell majd maga mögé utasítania mondjuk az Ausztrália, Franciaország, Norvégia hármasból. Tippem: Észak Macedónia, 10. hely

Végeredmény: Észak-Macedónia, 8. hely => A tipp NYERT!