FAQ: Eurovíziós Dalfesztivál. A tipp értelmezése, hogy Románia továbbjut a 2. elődöntőből. Bet365-ön ezt az opciót a Speciális fogadások / Világ / Eurovíziós Dalfesztivál 2019 fülön találjátok meg. Unibeten pedig az Egyéb – Nem sport / Globális / 2. elődöntő (2019-es Eurovíziós dalfesztivál) menüpontban. A szorzót Bet365-ről ajánlom.

Indoklás: Románia az utóbbi 20 évben 1 kivételével mindig bejutott a döntőbe, és idén is nagyon erős produkcióval érkezetek az Eurovíziós Dalfesztiválra. Főleg azért, mert az az 1 botlásuk épp tavaly következett be, ezt a csorbát pedig láthatóan azonnal szeretnék kiköszörülni. Ester Peony már a romániai válogatón is nagyot jót énekelt a színeikben, illetve megfelelő körítést (~ élő zenészek, látványos háttér és színpadvetítés, csinos ruha, stb.) kapott; de Izraelben még táncolni is fog illetve némi pirotechnikai segítséget is kap, ettől többet pedig aligha tehetnének a sikerért. Az énekes szép is, láthatóan tehetséges is, a dala fülbemászó, minden megvan tehát benne a fináléhoz, ami kell. És hogy akkor miért van mégis ilyen magas szorzó a továbbjutására? Nos egyrészt eléggé a műsor elején, a 6. helyen (~ közvetlenül a szünet előtt) kénytelen fellépni, amely nem túl kedvező számára; plusz ugye ez a 2. elődöntős mezőny eleve sokkal erősebb az 1.-nél, így kevés a potenciális hely (~ 2-3), amely valamelyikére egyáltalán esélye lehet. De a fentebb vázoltak fényében szerintem underdog szorzón mindenképp van érték abban, hogy megpróbáljuk eléretni azokat vele. Tippem: Románia továbbjut