FAQ: darts, Modus Icons of Darts bemutató mérkőzés. FH: 20:40. Ajánlott tét: bankroll 2 %-a.
Indoklás: Tegnap ismét hibátlan napot zárt a tehetséges holland ifjonc, Nijman ismét nem talált legyőzőre. Többek között Edhouse ellen is simán nyert, 5-1 lett a párharcuk vége. Bár mindketten jól játszottak, a holland játékára egyszerűen nem volt ellenszer: 50%-kal kiszállózott, ami az ő szintjén bőven elfogadható, míg a 6 leg alatt 3 maximumot (180) is dobott, végül 94,37-es körátlaggal és egy 97 pontos kiszállóval zárta a mérkőzést. Tegnap 3 győzelmet vártam tőle, de végül Evans ellen is sikerült nyernie döntő legben, így ismét ő lett a nap győztese, ezzel átvette a vezetést a tabellán. Kiválóan kezdte tegnap a napot, Adams ellen 101,83-as (!) átlagot dobott, mindössze egyetlen kiszállót rontott. Evans ellen már kicsit remegett a keze a kiszállóknál, de három 180-ast, és 18 alkalommal 100 feletti kört produkált, ezzel felpörögve a Barney elleni mérkőzésre. A holland házi rangadó majdnem kicsúszott a kezéből, ugyanis 4-1 után hozta Barney a kezdését, majd brékelt is, de szerencsére Nijman visszavette a breakhátrányát és megnyerte a találkozót.
Ritchie Edhouse tegnap debütált a sorozatban, amikor is gyalázatosan szerepelt. Jól éreztem, hogy csak az Adams-Barney páros ellen lesz esélye, de legalább honfitársa ellen illett volna nyernie. Nem így történt, 4/4 vereséggel zárt, ezzel az utolsó volt a tegnapi napon, ma sem vár rá könnyebb nap. Rögtön Evans ellen kezdett, akit az első legben brékelt, majd honfitársa 0-2-es hátrányból fordított, és egyetlen leget sem veszített. Edhouse egyik, ha nem a legnagyobb problémája a kiszállózás volt, összesen 25%-kal (11/44) dobta a duplákat a teljes játéknap alatt. Egyértelműen látszott rajta, hogy nincs formában, az első két mérkőzésen rengeteg szektort rontott, és a triplái sem jöttek.
Pontosan ugyanazt várom, mint tegnap, sima holland sikert.