FAQ: Labdarúgás, magyar bajnokság, Merkantil Bank Liga.

Indoklás: Schindler Szabolcs, jól ismerem. Dorogról, aztán Ajkáról sem szeretettel távozott.. Nem tartom jó edzőnek, többször beszéltem már róla több csapat játékosaival és vezetőkkel. Egyszerű, de nem nagyszerű. Ennek megfelelően a Békéscsaba a tabella hátsó felében tanyázik, mindössze 13 lőtt góllal. Idegenben 2-4 a mérleg, 4-8 a gólarány, de ebből nyugodtan lehúzhatjuk a Vác elleni meccset, mert őket szezon eleje óta veretem a csapat gyengesége, és a nyári pénzügyi csőd miatt.. Sorozatterhelés van, nagyon nem szeretik ezt, főleg ott, ahol szűkös a keret.. De hát mit csináljunk, mégiscsak a mi mennyeink ez. Szabolcsot ismerve, 100%, hogy a nyilatkozata alapján ő majd a Sorira fog pihentetni. A legfőbb okom viszont az, hogy vasárnap a teljes csapat megfertőződött, az edzéseket pedig ki is hagyták a héten! Sérültjeik is vannak bőven, sárgalapos gondok is vannak, úgyhogy lesz baj.. Nem tudom, hogy kik lesznek hadra foghatók, de egy “B”-típusú csapat szinte biztos nem fog tudni maradandót nyújtani, egy nem egészséges pedig annál inkább nem. A Dorog most nagyszerű formában, a céljuk is a győzelem lehet csak, elől Délczeg és Paudits remekelhet újra!

Végeredmény: 4-1 => A tipp NYERT!

error: Ez a tartalom szerzői jog által védett!