FAQ: ATP World Tour Finals.

Indoklás: igazság szerint Kevin Anderson (6.) nem játszik rosszul ezen a tornán, ahogy egész szezonban sem, de azt gondolom, hogy ez akkor is túl kevés lesz tőle. Persze, megverte Thiemet és agyonverte Nishikorit, de főleg utóbbi nagyon elfogyott a szezon végére. Federernek azért már sikerült eléggé szétszednie a dél-afrikai szerváját, pedig ő közel sem olyan jó fogadó, mint Anderson mai ellenfele.
Novak Djokovic (1.) ugyanis nem csak a szezon egyértelműen legjobb játékosa, de ez a borítás… Mintha neki találták volna ki, teljesen otthon érzi magát. Nem túl gyors, ami egyértelműen neki fog kedvezni, ilyen pályán szerintem senki nem fogja megverni. A Cilic elleni meccsét is komolyan vette, pedig ő már tuti továbbjutó volt, csak a horvátnak volt tétje (persze a pénzen kívül), mégis a torna legjobb meccsét rakták a pályára. Djokovic adogató statisztikája szintén nem mindennapi, mert ugyan az előfordul mondjuk Federereknél, Isnereknél, Andersonoknál, stb., hogy 90% körül nyerjék az 1. szervák után a pontokat, de azért olyat nagyon ritkán látunk, hogy valaki az elsők mögött 90%-ban nyer, és a másodikakkal pedig még ezt is túlszárnyalja, ami Novaknak sikerült. Döbbenetes, és persze, tudjuk hogy a szerb versenyképes 2.-ból is és hogy gyakran irreálisan magas százalékokat produkál, és tudjuk, hogy Cilic nem a világ legjobb fogadója, de ez akkor is földön túli. Az adogatását továbbra sem vesztette el a tornán, s simán benne van, hogy nem is fogja.
Anderson az első közös meccsüket nyerte meg még 10 éve, azóta mindössze 2 szettet tudott nyerni ellene, de 7 vereséget számlál. Lehet, hogy ezúttal is lesz egy szorosabb szett, de szerintem utána megint nyílni fog az olló.

Eredmény: (6-2,6-2), 16 játék => A tipp NYERT!