FAQ: Ausztrál Open

Karatsev egyenesen a selejtezőből verekedte fel magát idáig, ami óriási siker már így is, de mitől is ne mehetne tovább? A játéka abszolút megvan hozzá. Látva hogy Schwartzmant úgy intézte el 3-0-ra, hogy az argentinnak csak egyszer sikerült elvennie ellenfele adogatását, és hogy Auger Aliassime ellen 0-2-ről úgy fordította meg a meccset, hogy a kanadainak még csak breaklabdája sem volt, én simán el tudom képzelni. Elmondása szerint eddig is megvolt a játéka egy ilyen sikerhez, de fejben nem volt rendben, amit azóta már sikerült fixálni. Dimitrov nincs rossz formában, legutóbb pedig még Thiemet is megverte 3 szettben, de az osztrák jócskán alulmúlta magát, rettenet rosszul játszott, amit azért a 3. játszma eredménye is jól reprezentál. “Baby Federernek” is megvan a tenisze akár a GS címekhez is, azonban belőle pont az hiányzik, ami Karatsevnek megvan: a feje. Dimitrov az elmúlt években már számtalanszor eljátszotta az esélyeit, amikor nagy dolgokat vihetett volna véghez, mert nem bírja mentálisan elviselni ezt a terhet. Ezen az ágon egy félig-meddig sérült Djokovic, egy nem túl extra formát produkáló Zverev és  Karatsev mellett bőven meglenne a lehetősége, hogy akár életében először GS-döntőt játsszon, ha el tudja hinni magáról. Viszont így, hogy ráadásul ő ennek a mérkőzésen a favoritja, szerintem nagyon nehéz dolga lesz, az orosz pedig ahogy eddig is a tornán, az ilyen bizonytalankodó ellenfeleket rendre felőrölte.

VÉGEREDMÉNY: 1:3 [6:2, 4:6, 1:6, 2:6] => NYERTES 🙂