Indoklás: városi rangadó a 2 újonc között, akik ugyanazt a stadiont használják jelenleg, egyik félnek sem származik tehát előnye a pályaválasztás jogából. Márciusban már találkoztak egymással egyébként a csapatok, akkor 2-2 -es döntetlen született, és ráadásul a Destroyers csak a 89. percben tudott kiegyenlíteni, amely szintén azt mutatja, hogy mennyire egy szinten van a 2 gárda. És bár az alapszakaszban eddig a Destroyers ért el némileg több gólt és pontot, nem hiszem, hogy annyival jobb csapat lennének a Royalnál, hogy ne tudjanak ma is „Pariban” lenni velük. 🙂 De a szóviccet félretéve, szerintem ez egy totál 50-50 % meccs, így torznak tartom az oddspárt. Főleg, hogy a Pari kispadján ma debütál Roberto Mosquera, aki tavaly még az éllovas Jorge Wilstermann együttesét irányította! Ő nagy lendületet és motivációt adhat a kicsapatnak, révén hogy bolíviai szinten nagyon nagy névnek számít a futballedzők között, és úgy gondolom ő simán benntartja majd a Royalst a szezon végére az élvonalban. Ehhez pedig a Destroyerstől nem szabad kikapni. Tippem: 1-1

0-2=> NYERT! 🙂