FAQ: Nemzetek Ligája. A tipp értelmezése, hogy Írország legalább döntetlent ér el, 1 gólos vereségük esetén a tét visszajár.

Indoklás: a B divízió 4. csoportjában Dánia a biztos csoportelsőség tudatában hazaküldte a klubjaihoz több kezdő emberét (SchmeichelBoilesenDelaney), míg más korábbi húzó játékosaik (KjaerWassKrohn-DeliFischerKvistBendtner) eleve be sem voltak válogatva a keretbe, így ma félig a cseresorukkal állnak ki! A kapujukat például az alapvetően 3. számú hálóőrnek számító: Ronnow (6/0) próbálja majd meg védeni, előtte pedig Knudsen (5/0) is helyet kapott például a védősorban, aki szintén elég rutintalan még a válogatottban. De a középpályán és a csatársorukban is tapasztalható a rotáció, igaz Eriksen (84/25) bevethető lesz. Őket láthatóan tehát már nem igazán motiválja ez a mérkőzés, és ilyen hátsó alakzattal szerintem ma mindenképp kapnak majd gólt! Főleg hogy az írek nagyon fogadkoztak ma, hogy megpróbálják kárpótolni a szurkolókat az utóbbi idők gyengébb szerepléséért. Írország ugyan matematikailag már nem tud elkerülni a csoport utolsó-, tehát kieső helyéről, így gyakorlatilag nekik is tét nélküli már ez a meccs, de csupa Premier League / Championship / League One játékossal felállva szerintem még így sem szabad lebecsülni őket! A védelmük egész stabil, az utolsó 4 meccsükből ezért tudtak 3-szor is ikszelni, hiszen összesen 2 gólt kaptak ezeken. Ma is egy 5 védős rendszerrel igyekeznek majd bekkelni, amely így jó eséllyel Dániában is elég lehet legalább egy döntetlenre. Tippem: 1-1

Eredmény: 0-0 => A tipp NYERT!