Indoklás: tekintve, hogy Franciaország már továbbjutott a csoportból, számukra ez a mérkőzés kvázi tét nélküli, egyedül a csoportelsőség megtartásáért játszhatnak. Ebből kifolyólag 6 helyen is változott a kezdőcsapatuk a megszokotthoz képest, és szinte a cseresorukkal állnak ki! A kaput például a híres nagy potyásnak számító Mandanda (2. számú hálóőr) próbálja majd védeni. Előtte Kimpembe (középső védő), Sidibe (szélső védő) és N’Zonzi (védekező középpályás) is az első meccseiket játsszák ezen a Világbajnokságon, amely viszonylagos összeszokatlanság esetleges hibákat szülhet hátul. Ezen kívül Pogba és Mbappe is le lettek ültetve a kispadra, így a franciák eddig is nagyon akadozó támadógépezetében ma talán még annyi potenciál sem lesz, mint korábban. A gallok motivációja tehát jóval gyengébb a továbbjutó helyük megtartására törekvő dánokénál, nem véletlen ejtették feltűnően alacsonyra a döntetlen kimenetel szorzóját a fogadó irodák… Dánia védelme ugyanis betonerős, az egyetlen góljukat is csupán tizenegyesből kapták ezen a VB-n, így az 1 pontot szerintem könnyedén kibekkelik majd. Kevés gólra is számítok, de az under szorzója értéktelen. Tippem: 0-0, 1-0
Eredmény: 0-0=> A tipp NYERT!
