FAQ: kosárlabda – NBA – fogadáskészítővel előállítható opció. Powell (DAL) pontjainak, lepattanóinak és gólpasszainak összege eléri a 18-at és a Dallas nem kap 5 vagy több ponttal.

Indoklás: A remek kiegészítő embernek számító kanadai center atletikus és labdabiztos készségei miatt nagyon fontos szerepet tölt be az idény egyik legnagyobb meglepetésének számító Dallasában. A sérülések és a két sztárjátékos többszöri hiánya sem tette ezt az egységes csapatot tönkre, sőt… Ilyenkor léptek elő a Powellek, a Seth Curryk és így tovább. Ma sincsen Porzingis még a pályán, ahogy kihagyta az elmúlt meccseket. Helyébe kezdőként az általunk favorizált Powell jól szállt be megint. 6-7 lepattanót átlagol, illetve a pontokból is kiveszi a részét. Ma nem lesz könnyű feladata, Jokic lesz vele szemben, de inkább a védekezésben lehet ez baj maximum. Szerintem védekezésben jobb Powell, mint elől, de ha üres, akkor a festékből megdobja a maga 8-12 pontjait is, pláne, ha a lett óriás hiányzik. A másik aki szóba jöhetne a szupertroll Boban, de őt nem hiszem, hogy pár percnél tovább játszatják egy back-to-backen egy gyorsan forgó, sokat mozgó, lendületes Denver ellen.
Lényeg a lényeg Powell maga a hatékonyság, nagyon alá van becsülve, remek játékos, aki reflektorfény nélkül is óriási melót végez.

Ami pedig a végkimenetelt illeti, a Dallas nagyon erős otthon. Csak a Clippers és a Boston tudta megverni őket ennél nagyobb különbséggel (a Boston éppen 5-tel). Nem látom a Nuggetsben, hogy domináljon és vezessen akár huzamosan ma este, a végén lehet behúzzák, de végig szoros meccsre számítok. Doncic otthon nem kap ki, csak kivételesen a fenti limit felett. A Celtics ellen nem játszott, így csupán a liga két favoritjának is számító Bucks és Clippers tudta legyőzni a szezon harmadáig a Dallast hazai pályán legalább 5 ponttal, hogy Doncic játszott.

Szerintem a Mavs, Doncic és Powell remek estéje lesz ez.

végeredmény: 106-17, Powell teljesítménye pedig: 16 pont, 8 lepattanó és 3 assziszt => NYERT! 🙂