FAQ: Amerikai bajnokság, NBA.
Indoklás: nagydöntő, 3. meccs. Mindkét eddigi felvonást láttam, és hát a Dallasnak egy pillanatig sem volt esélye egyik mérkőzésen sem… A Boston vezetőedzője: J. Mazzulla mester így továbbra is veretlen a Mavericks ellen: zsinórban 6/6 győzelemnél jár már velük szemben! Ez bizonyára nem véletlen, hanem egyszerűen taktikailag folyamatosan képes felülmúlni a nem éppen az eszéről (inkább a motiváló karizmájáról) híres J. Kiddet… De nem csak az oldalvonal mellett, a parketten is szembetűnő a 2 csapat közti minőség béli különbség. Ha csak a kezdő embereket nézzük: a Dallas legnagyobb sztárja: Doncic meccsről meccsre egyre több sérüléssel játszik (a térde és a bokája mellett most már a mellkasa és az oldala is fáj), ez pedig a teljesítményén is meglátszik… Irving teljesen fogalmatlan dobásaival véteti csak észre magát, az összesített 13/37-es dobásmutatója önmagáért beszél, erre kis túlzással képes lenne helyette bárki más… De PJ Washington is rengeteget hibázik; míg a padról a cserék közül senki sem tudott igazán fellépni. Ezzel szemben a Boston annyira egységes, hogy minden meccsen más tudja felvenni a pálcát, utat mutatva a többieknek nyújtva az extrát. Az első találkozón J. Brown és Porzingis; míg a másodikon Holiday és White kápráztatta el a közönséget leginkább. És mi lesz, ha még Tatum is megtalálja végre önmagát? Vagy elkezdenek sorra úgy beesni Pritchard triplái, mint a tegnapi 1. félidőt lezáró félpályás próbálkozás? Na akkor a Mavericks főleg megnézheti majd magát… Nem gondolom, hogy 3 napon belül annyit tudna javulni erről a mélypontról a Mavs játéka, hogy nyerni tudjanak, hiába térhetnek most haza Dallasba.
Végeredmény: a Boston 106-99-ra megnyerte a mérkőzést => a tipp NYERT!