[:hu]Indoklás: Biztató teljesítményt nyújtott a megfiatalított Montenegrói válogatott.
Felvették a versenyt azzal a Dániával akik mindig nagyon jó és gyors kézilabdát játszott.
Picit kitérve,mindig is csak azért maradtak el a Dán női kézilabda sikerei mertezeket csak hullámvölgyekbe tudták hozni mint ahogy most is és nincs állandó csúcsteljesítmény a csapaton belül.
Térjünk vissza Montenegróra,hiszen csúcsformában Raicevic és Mehmedovic is nagyot játszott Dánia ellen és ebből el is lehet indulni a mai mérkőzésre hiszen melléjük még fel kell nőnie Jaukovicnak akinek valami elképesztő rossz meccse volt a Jörgensenék ellen és 0 gólt dobott és ez mellett mezőnyben sem úgy teljesített ahogy ezt tőle vártuk és talán pont az ő teljesítménye hiányzott ahhoz hogy megverjék a Dánokat akiknél szintén remekelt az előbb említett Jörgensen és úgy gondolom csak is az ő klasszisának köszönhették ezt a győzelmet(nem véletlen 9 gólig jutott).
Csehországra is ki kell térnünk én úgy gondolom bravúr győzelem után jönnek amit sajnos ellenünk könyvelhetnek el és nagyon koncentrált játékot játszottak végig ellenünk.
Pontosan tudták hol vannak a gyenge pontok és hogy nem olyan összeszokott még ez a Magyar válogatott.
Ehhez a taktikai fegyelmezettséghez hozzájött még 4 játékos extra teljesítménye amivel nem igazán lehetett számolni Adamkova,Hrbkova,Malá és akitől vártam Knedlikova is oda tette magát.
Ők megverték 4-en ezt a Magyar csapatot de nagyon keveset pihentek ezek a kulcsjátékosok és úgy gondolom ebből a a 4 emberből a mai napra elfelejthetjük az első hármat hiszen Montenegró jóval keményebb védekezéssel fog harcolni mint mi és az nagyon nem fog ízleni a Cseh játékosoknak.
Kevés gólt várok és összességében szoros meccset a lányoktól de úgy gondolom ha Montenegró szeretne tovább menni(miért ne szeretne?) akkor ezt ma meg kell csinálnia!
Tippem:20:22
27-28 NYERT![:]